Először is talán kicsit vizsgáljuk meg azt a világot, amely az én világnézetem szerint jellemzi jelenünket. Természetesen ehhez a vizsgálathoz hozzá kell fűzni egy kis múltbéli vizsgálódást is. Mindez az iskolai tananyagtól egy kicsit (na, jó, nagyon) el fog térni. De a több évtizedes tanulmányaim ezekhez az eredményekhez vezettek.
Először is nézzük meg az embert, mint isteni teremtményt. Az ember egy Istenhez hasonló teremtmény. Ezt az egyik legnépszerűbb könyvünk, a Biblia is így tartja. Azt mondja az ember teremtéséről: "Teremtsünk embert a magunk képére és hasonlatosságára". Tehát formára és külső-belső tulajdonságaink tekintetében is igen hasonlóak vagyunk teremtőinkre, alkotóinkra. Ja, hogy csak "Egy" van belőle. Igen. Ez nézőpont kérdése. Maga a Biblia is többes számban beszél az ember teremtőiről. Ez ellentmondásnak látszik, de nem az, csupán nem értjük, ha nem nézünk utána. De utána fogunk nézni egy másik fejezetben. Itt most inkább az ember lelkületét vesszük górcső alá.
Talán észrevehető, hogy az ember lelke erős ellenszenvet érez sok olyan dolog iránt, amelyek jelenleg körülvesznek bennünket, amelyek nagyjából jellemzik azt a világot, amelyben épp élünk. Erősen kitűnik, hogy ezt a világot nem mi építettük magunknak, hanem olyanok, akik bennünket nem társakként kértek együttműködésre, hanem egyszerűen csak belekényszerítettek bennünket a saját világukba. Vagyis az emberiség nagy részének ez a világ nem sajátja, hanem valamilyen módon az ellentettje a saját lelkületének. Erősen ellenkezik a lelkünk az ellen, hogy uralkodjanak rajtunk a mi kárunkra. Ellenkezik a lelkünk az ellen, hogy mások határozzanak a sorsunk felől, hogy elvegyék megtermelt javainkat, és a saját belátásuk szerint használják azokat, a mi kárunkra; hogy másokat szolgáljunk, kisebbségi érzést keltve ezzel önmagunkban; hogy folyamatos hazugságoknak vagyunk kitéve önmagunkat, emberi mivoltunkat, múltunkat, lehetőségeinket, létezésünk célját tekintve; hogy folyamatosan rombolják az általunk (őseink, felső éneink, isteneink által) felépített világunkat. Elborzad a lelkünk attól az állapottól, amivé emberként ledegradálódtunk; amivé lakókörnyezetünk süllyedt, azoktól a hierarchiai viszonyoktól, amelyek ahelyett, hogy egyre szebbé, változatosabbá tennék világunkat, egyre inkább csak kizsákmányolja, kizsigereli, lassan-lassan elpusztítja azt. Aki egy kicsit is utána jár annak, hogy ki is az ember, az már látja, szinte sír attól, hogy az ember jelenlegi állapotában szinte képtelen egy másik, jobb, szebb világba átlépni, vagy felépíteni azt magának. Minden, amit teszünk, amit tehetünk, egy magasabb hatalom érdekében, annak szolgálatában, attól függve történik, és nincs semmi lehetőség arra, hogy alternatívákban gondolkozhassunk. Szinte semmi módunk arra, hogy ettől a brutális és egyre agresszívebb felsőbb hatalomtól, elszakadjunk, és a saját életünket éljük, a saját világunkat formálgassuk, anélkül, hogy azzal bárkinek is akár a legkisebb kárt vagy kényelmetlenséget okozzuk. Mert emberi lelkünk az utóbbira vágyik.
Emberi lelkünk fél. Fél a hatalomtól; fél, hogy elveszheti szeretteit; fél, hogy elveszik megszerzett javait; fél a betegségtől az öregségtől, a haláltól. Félünk egymástól, félünk az állatoktól (ők is tőlünk), félünk a természettől, félünk attól, hogy más világok is vannak a miénken kívül; félünk az érzéseinktől az emberi érzésektől, érzelmektől, azok kimutatásától, vagy attól, hogy azokat esetleg mások észrevehetik. Félünk önmagunktól, félünk levenni az álarcunkat, amit azért viselünk, hogy olyannak látszunk, amilyennek mások (a hatalom szabályai szerint) látni kívánnak. Félünk a szabályoktól, amelyek mindegyike azért alkottatott, hogy meggyalázza emberi mivoltunkat. Félünk attól, hogy ezeket a szabályokat nem tudjuk betartani, hogy ezért megbüntetnek bennünket. Félünk attól, hogy emberi mivoltunk meglátszik, és ezért veszélybe kerülhet az emberi mivoltunk, vagy az attól merőben eltérő és szükségszerű állati mivoltunk.
Félünk kutatni emberi mivoltunk után, mert akkor talán kiderül, hogy harcolnunk kéne érte, és alulmaradunk. Félünk az igazságtól, mert ha hitet gyakorolnánk benne, az a jelen társadalmi beilleszkedésünket, a presztízsünket veszélyeztetné. Félünk hinni azokban a spirituális tényekben, amelyek esetleg kiemelhetnének bennünket ebből az elnyomott helyzetből, mert nem tudjuk, hová kerülnénk, ha innen kilépnénk. Valójában a lelkünk pontosan ismeri az igazságot mindennel kapcsolatban, ezért félünk tőle várni a válaszokat; inkább másoktól kérdezünk, olyanoktól, akik a hatalom szerint fognak válaszolni, még akkor is, ha az nem igaz. Inkább hiszünk a hazugságban, mert félünk hinni az igazban. Akkor ugyanis bánthatnak bennünket. És hozzá kell tenni: bántanak is.
Már csak ebből a néhány sorból is látjuk, hogy az emberi lélek valami egészen más, mint amit a Földön jelenleg élő pár milliárd ember mutat. Hazudunk, mert hazugságra kényszerülünk. Ahhoz, hogy jól tudjunk hazudni kifelé, mások felé, szükségessé vált, hogy befelé is megtanuljunk hazudni, önmagunknak. Igen, nagy mestereivé váltunk annak, hogy önmagunknak hatékonyan hazudjunk. Azt hazudjuk, hogy szeretünk élni, hogy szeretjük a munkánkat, a családunkat, a házunkat, a kertünket, az aranyunkat, a tárgyainkat, a gazdáinkat, a másoknak végzett szolgálatunkat, a pénzünket. Ez egy sarkalatos pontja a hazugságunknak, hogy imádjuk a pénzt. Ám, ha jó mélyen a lelkünkbe tekintünk, rádöbbenünk (ha akarunk), hogy ez a legnagyobb hazugság, amiben valaha is hitet gyakoroltunk.
Itt most célszerű lenne beletekinteni abba a lelkületbe, amely az embert valójában jellemzi. Bár felvetődik a lehetősége annak is, hogy valójában az is emberi lelkület, amelyet a felettünk hatalmat gyakorló, szintén emberi lélek kimutat. Tehát nem az a természetes emberi lélek, ami az alárendelt 'fajt' jellemzi itt a Földön, hanem a fölötte hatalmat gyakorló 'faj' lelke is részét képezi ennek a természetes léleknek. De, mint írtam, az én felépítendő világom nem képezi részét a hatalom 'faja' által építettnek, így nem az ő lelküket fogom itt most tetszetősnek bemutatni. Természetesen hozzá kell tennem már most, hogy az övékének épp olyan jogos helye van Isten világában, mint az általam felépítendőnek, ezért e könyv sem ellenük szól, csupán azok számára íródik, aki valamilyen módon ki kívánkoznak a hatalmuk alól, a karmaik közül.
Tehát az a világ, amelyet szeretnék bemutatni, arra a bizonyos szeretetre épül, amelyről a Bibliában Jézus is beszél. Azt ugyanis már a Biblia olvasásakor is felfedezhetjük, hogy szeretet és szeretet közt különbség van. A Biblia sok esetben úgy írja le a szeretet, hogy bizonyos népek nélkülözése, kirekesztése, sőt kiirtása szükséges annak kimutatásához. Illetve bizonyos hatalmi rend tisztelete és mindenek felett való szolgálata, a neki való maradéktalan engedelmesség kell ahhoz, hoz az így kimutatott "szeretet" értékelhető legyen.
Nos, az én világomban nem szükséges semmilyen nép kirekesztése, vagy gyűlölete ehhez. Ugyanis, mint írtam, mindegyiknek egyaránt jut hely az isteni ég alatt. Viszont nem szükséges eltűrni azt, hogy más népek, vagy embercsoportok (egyéb intelligens faj csoportjai) olyan uralmat gyakoroljanak felettünk, amelyek kárt okoznak nekünk, vagy annak a világnak, amelyet építünk, élünk. A mi világunknak is van hierarchiai rendje. Azonban ez az alá-fölé rendeltségi viszony úgy van fölépítve, hogy annak szintjei minden esetben az alatta lévő, az alárendelt szint érdekeit képviselje, igazgassa egyre magasabb fejlettebb módon. Hisz végtére is lentről épül fel. Egy-egy szint elöljárósága mindig a korábban lefektetett elvet leginkább jól működtető egyedekből, személyekből áll. Nem szükséges, hogy egy szint az alárendelt szintek számára szabályokat fektessen le, csupán az, hogy az egyre nagyobb isteni ismeret felhasználásával egyre hatékonyabban tudja irányítani az alárendelt szinteket a teremtés céljaival összhangban. Ne feledjük, hogy maga a teremtés is valaha lentről indult. Vagyis egy pontból.
Ez az elv, vagy működési rend eleve kizárja annak lehetőségét, vagy szükségességét, hogy az elöljáró 'faj' hazudjon, információt rejtegessen, titkolózzon, félrevezessen, vagy bármilyen módon tudatlanságban tartson bárkit. Épp ellenkezőleg: épp az a célja, hogy az alárendelt 'fajokat' egyre több tudással lássa el azt illetően, hogy hogyan is lett eredetileg megteremtve a világ és benne az intelligenciának mi a célja, az hogyan működik. Majd gyengéd irányítással a tudásában gyarapodó fajokat, és korábban bármilyen módon ledegradált csoportokat ráterelje arra az útra, amely a teremtés céljának is, illetve a vezetett csoportnak is összhangban van a lelkületével, és elégedettséget nyújt nekik. Tehát nincs üzlet, csak gyengéd vezetés.
Így természetszerűen kiiktatható a félelem is. Nincs mitől rettegni. nincs titkolózás, nincs félrevezetés, nincs megvezetés, nincs társadalmi ostoba elvárás, nincs pénz, amivel sakkban tartanák egymást, nincsenek szabályok, amelyek alapján büntetnének, így nincs bűn sem. Csupán az egyre magasabb szintű isteni ismeret elsajátítása vezeti az embert és ki-ki ennek alapján építi ki és folyamatosan igazgatja a saját lelkiismeretét. A magasabb szintű fajok csupán tanítanak és gyengéden helyreigazítanak olyan régről begyökeresedett viselkedésformákat, amelyek már nem illeszthetők be hatékonyan az új ismeretekkel felruházott és igazgatott társasági formákba.
Az egyre több ismeret természetszerűen változtatásokat igényel a társas viselkedésben, de ezek nem szabályok képében mutatkozik meg, nem elvárásokat támasztunk egymás iránt, hanem magunkat igyekszünk az új, fejlettebb helyzetekhez hozzáigazítani.
